A lehetetlen fizikája, A jövô fizikája és a Hipertér New York Times bestsellerlistáját is megjárt szerzője az ismert világegyetem legbonyolultabb és legizgalmasabb képződményét veszi górcső alá: az emberi agyat.
A számítógépeknek és a csúcstechnológiájú agyi képalkotó eljárásoknak köszönhetően az agy mind több titkára derül fény. Az elmúlt néhány évtizedben egy sor, egykor kizárólag a tudományos fantasztikum birodalmába tartozó dolog vált valóra. A laboratóriumokban már olyan, egykor lehetetlennek gondolt technológiákkal folytatnak előrehaladott kísérleteket, mint az emlékek rögzítése, a telepatikus kommunikáció, videofelvétel készítése az álmokról, vagy éppen a telekinézis.
Az elme jövője hiteles és izgalmas bepillantást nyújt a világszerte folyó kutatásokba, méghozzá az idegtudomány és a fizika legfrissebb eredményei alapján. Egy nap talán lesz olyan „okostablettánk”, amellyel javíthatjuk értelmi képességeinket, képesek leszünk agyunkat idegsejtről idegsejtre számítógépekbe feltölteni; gondolatokat és érzelmeket továbbítani egy „agyneten”, számítógépeket és robotokat irányítani a gondolatainkkal, a halhatatlanság határait feszegetni, sőt akár a világegyetem távoli pontjaira is elküldhetjük majd a tudatunkat.
Michio Kaku a New York-i City Egyetem elméleti fizika professzora, a húrelmélet egyik alapítója és számos nagy sikerű tudományos könyv szerzője, aki jó néhány tudományos témájú tévéműsort is vezetett.