- -15%


A Premier League története 10 mérkőzésben életre kelti azokat a drámai, örömteli vagy éppen szomorú pillanatokat és fordulópontokat, amelyek a világ legnépszerűbb bajnokságának első 21 évét jellemezték.
Huszonegy évvel ezelőtt az angol bajnoki mérkőzéseket romos stadionokban, omladozó lelátókon helyet foglaló közönség előtt játszották. Egy ötfontosért be lehetett jutni egy első osztályú meccsre, és a visszajáróból még húsos táskát is bedobhatott a szurkoló a szünetben.
Az 1992–93-as idényben, vagyis a Premier League indulásakor mindössze 13 nem brit vagy ír játékos lépett pályára az első fordulóban. Az átlagfizetés az Egyesült Királyságban évi 17 500 font volt, míg az első osztályú labdarúgóké 59 000.
Ugorjunk előre az időben 2013-ba: az átlagbér 34 000 fontra emelkedett, egy közepes Premier League-játékos azonban nem kevesebb, mint 1 250 000 fontot vihet haza. A 2012–13-as idény első fordulójában pályára lépett 220 játékos közül mindössze 75 volt brit, a többiek 74 különböző országból érkeztek.
A Premier League az 1970–80-as évek lelátói kultúráját valódi aranybányává változtatta, 21. századi Circus Maximusszá, amelyben labdarúgó-gladiátorok nemzetközi serege tesz tanúbizonyságot tudásáról többmilliárdos globális nézőközönség előtt. Jim White tíz kiemelkedő összecsapás elemzésével meséli el az angol labdarúgás forradalmának történetét.
Cantona hírhedt 1995-ös kungfu rúgásától a Manchester City utolsó percben kivívott 2011–12-es bajnoki címéig a szemtanú hitelességével idézi fel az eseményeket, továbbá végigtekinti az egyes klubok sorsának alakulását a labdarúgás és a pénzügyek területén.
A Premier League története 10 mérkőzésben életre kelti azokat a drámai, örömteli vagy éppen szomorú pillanatokat és fordulópontokat, amelyek a világ legnépszerűbb bajnokságának első 21 évét jellemezték.
MILLIÓK KÖVETIK FIGYELEMMEL ANKARÁTÓL ZANZIBÁRIG.
A LEGKIVÁLÓBB LABDARÚGÓK LÉPNEK PÁLYÁRA HETENTE EGY VILÁGBAJNOKSÁGNAK IS BEILLŐ KÜZDELEMBEN.
AZ ANGOL LABDARÚGÁS MINDÖSSZE 20 ÉV LEFORGÁSA ALATT AZ ORSZÁG SZÉGYENFOLTJÁBÓL A LEGFONTOSABB KULTURÁLIS EXPORTCIKKÉVÉ VÁLT.
A LEGERŐSEBB BAJNOKSÁG, VILÁGSZTÁR JÁTÉKOSOK, RENGETEG DRÁMAI MÉRKŐZÉS.
EZ FÖLDÜNK SPORTVIADALA, EZ A PREMIER LEAGUE
Jim White újságíró, cikkei az Independent, a Guardian és a Telegraph című lapokban jelentek meg. Ő a szerzője a Manchester United: The Biography és a You’ll Win Nothing With Kids című könyveknek.