- -40%


Keggs csupán kezdő komornyik volt még, amikor kihallgatott egy titkos tanácskozást dúsgazdag munkaadója és annak vendégei között.
Utánvét elérhető az alábbi szállítási módoknál:
GLS Futár
Keggs csupán kezdő komornyik volt még, amikor kihallgatott egy titkos tanácskozást dúsgazdag munkaadója és annak vendégei között.
A tizenegy pénzmágnás azzal a céllal adott össze egyenként ötvenezer dollárt, hogy fiaik közül az örökölje majd a kamatos kamattal jócskán megnövekedett összeget, aki a legutolsóként nősül meg. Huszonhat évvel később,amikor csupán ketten vannak már versenyben, az időközben nyugalomba vonult exkomornyik elérkezettnek látja az időt, hogy pénzzé tegye értékes ismereteit. Feladata azonban jóval nehezebbnek bizonyul a vártnál, mivel lépten-nyomon történik VALAMI SUMÁKSÁG…
Egy kis ízelítő a könyv hangolatából:
„Amint látja, Elphinstone, pontos vagyok, mint a halál – mondta –, ha megbocsát nekem egy hangyányi önteltséget. Tegnap este már a tyúkokkal nyugovóra tértem, és teljesen végigaludtam a nyolc órámat. Innen a szikrázó szem, a ruganyos járás meg a rózsás orca, és – semmi kétség – ugyancsak ennek köszönhető a tény, hogy ismét a megszokott, csinos önmagának látom kegyedet, nem pedig, miként tegnap, egy sárgaság és malária gyötörte kínainak.”