- -10%
Egon Erwin Kisch, „a száguldó riporterként” tisztelt cseh újságíró e novellagyűjteménye egy letűnt világba nyújt bepillantást.
Egon Erwin Kisch, „a száguldó riporterként” tisztelt cseh újságíró e novellagyűjteménye egy letűnt világba nyújt bepillantást. A hajdan szinte minden európai nagyvárosban megtalálható zsidó negyedek életét, illetve egy-egy híres történelmi alakot vagy eseményt felidéző írások Prágából Amszterdamon és Párizson át egészen Kínáig kalauzolják el az olvasót.
"A gólem, amelyet főként arra teremtettek, hogy a zsidók nyakába varrt bűntetteket kinyomozza, fölösleges lénnyé vált, és félre lehetett tenni."
Egon Erwin Kisch, „a száguldó riporterként” tisztelt cseh újságíró e novellagyűjteménye egy letűnt világba nyújt bepillantást.
A Nobel-díjat 2007-ben, 87 éves korában elnyerő brit írónő már ezzel az 1950-ben megjelent első regényével nagy feltűnést keltett.
Konrad Lorenz bő ötven évvel ezelőtt írt esszéje sajnálatos módon ma is aktuális problémákat tárgyal. Az emberiség egyelőre a könyvben megnevezett „nyolc halálos bűn” egyikét sem tudta ...
Thomas Mann születésének 150. évfordulóján Horváth Géza új – a korábbinál sokkal pontosabb és szebb – fordításában kínáljuk az olvasóknak a Nobel-díjas író talán legismertebb kisregényét.
A bibói életmű egyik legfontosabb tanulmánya azt a kérdést járja körül, hogy az európai társadalmak milyen technikákkal, milyen intézményekkel igyekeztek gátat szabni a túlkapásokra mindig ...
Öt új rab érkezik a brit hadsereg észak-afrikai büntetőtáborába. Ennek közepén magasodik a különböző vétkek miatt ide kerülő katonák engedelmessé tételére szolgáló homokdomb. Az új foglyok és ...
Robert Harris, a történelmi thriller mestere ismét lenyűgözően ötvözi a valóságot és a fikciót. A Szakadék feszültséggel teli regény szenvedélyről, árulásról és hatalomról – az első világháború ...
KIZÁRÓLAG A GABO KIADÓCSOPORT WEBÁRUHÁZÁBAN!
Abdalláh napközben egyszerű szőnyegárus, álmaiban azonban mindig hercegként szerepel. Amikor megismeri a bájos Éji Virágot, ...
A SÖTÉT VÉGZETTEL SZEMBEN ÚJ SZÖVETSÉG VESZI FEL A HARCOT.
Számos átfogó rajzleckét tartalmaz, amelynek célja, hogy útmutatóul szolgáljanak a kezdő művészek számára a különféle állatok megrajzolásához
Delon portréját rengeteg személyes vallomás szövi át. A könyvben Alain féltestvérén kívül megszólalnak a barátok, a gyerekek, a szerelmek – köztük Romy Schneider és Mireille Darc –, a rendezők, ...
Naomi Novik tizenhárom izgalmas novellája a New York Times bestselleríró korábbi népszerű regényeinek világába kalauzolja el az olvasóit.
Limitált példányszámú, szerző által dedikált példány
Európai turnéja kiemelt állomásaként Budapestre látogat az ismert svéd techguru, Lars Olsson, egy okoseszközöket ...
A reneszánsz Itáliáját megidéző Navola Bacigalupi újabb nagyszabású regénye, amelyben a Hugo- és Nebula-díjas szerző ismét megcsillogtatja kivételes világépítési tehetségét, egyúttal ...
A whisky világatlasza az egyetlen útmutató, amelyre a whiskyrajongóknak és az újoncoknak egyaránt szükségük van ahhoz, hogy mindennel tisztában legyenek, amit a whiskyről tudni kell. ...
Keserédes nyári történet egy gyerekszerelemről, a közös magányból kicsírázó összetartásról és a titkok terheiről.
Van egy pont, amikor minden megváltozik. Amikor a világ hirtelen tele lesz kérdésekkel, új helyzetekkel és ismeretlen érzésekkel. Ez a könyv egy ilyen időszakot mutat meg szavak nélkül. Silent ...
ELŐRENDELHETŐ!
Várható megjelenés: 2026. szeptember 16.
Kisvárosi idill, retró kincsek és egy hidegvérrel kitervelt gyilkosság Budafok szívében.
Felvirradt a kardforgató bajnokság napja, és heves versengés veszi kezdetét.
Történelmi eposz az olaszokról és az ételeikről.
A Gengszterkorzó Havannában egyszerre oknyomozó történeti munka és izgalmas kultúrtörténet. A szerző nemcsak levéltári anyagokra és titkosított CIA- és FBI-jelentésekre támaszkodik, hanem ...
A Méregcsók #1: Az erény körforgása tartalmazza G. Willow Wilson, Marcio Takara és Arif Prianto közös művének első hat részét, valamint egy előzménytörténetet, egy hatalmas ...